A színésznő bevallotta

Visszaemlékezéseinek egy részét a Tömörkény Gimnázium ünnepségén mondotta el 1972. október 21-én a Szegedi Nemzeti Színházban.

Elmondja, hogy mit köszönhet iskolájának, mit köszön édesapjának, majd egészen személyes gyónásba kezd egy miniszoknyás kislány előtt, akiről az tartja a színésznő, hogy lesimította puha kezével róla élete szörnyű bűnének terhét, mikor búcsúzóul átölelte és azt mondta:

- Ne tessék azért sírni, hogy nincs gyermeke, hiszen aki egyszer szavalni hallotta, úgyis örökre gyermekévé lett.

Majd így ír Mezei Mária színésznő:

“Világos, tiszta hangod fényének pengéje felhasította a lelkem mélyén rejtőző iszonyú titkom mérgező gennyes kelését…

Annyi idős lehettem, mint te most, s már túl voltam a nyolcadikos osztályvizsgán, amikor apám tilalmát kijátszó, szédült szerelmem kábulatából s felelőtlen ostobaságomból föleszmélve, a rettegve fölkeresett orvostól megtudtam, hogy 22 éves joghallgató szerelmem, Tibor könnyelműségének ajándékaként öthónapos terhes vagyok.

Nem tudhatod, hogy 1928-ban mit jelentett ez. Halált.

Nekem vagy apámnak, vagy a gyereknek.

Három hetem volt a döntésig, az érettségi vizsgáig.

Három éves koromtól zaklattam apámat, színésznő akarok lenni. Hallani sem akart róla. Most végül beleegyezett.

Kecskeméten vendéglátóm – apám régi barátja felesége – volt csak a cinkosom.

Özvegy édesanyján élősködő szerelmem titokban eladta nyaralójuk zongoráját s biztos pesti címet szerzett. Aljas kálváriám hat napig tartott.

Az ötödik napon, kifeszítve a vizsgáló padon, iszonyú szúró fájdalom! Hallom, ahogy a vérem kopogva-csobogva csorog.

- Így. A magzat elhal. Holnap pontos legyen, a műtét halaszthatatlan!

Reggel Tiborral, ölemben a fojtott gyermekkel Pestre utaztam.

A rendelő üres volt.

Leszíjazott.

- Nem érzésteleníthetem, csak a fájdalom fokozatai, különbségei után igazodhatom. Figyeljen és jelezzen. Nem akarok börtönbe kerülni!

Az idő megállt.

Figyeltem, jeleztem…

Mikor a két szőrös kar leemelt, megláttam a vödörben a véres húscsomót, cafattá tépett kis lábakat, s egy csöpp kis kéz utánam nyúlt…

Fiú volt.

Tibor fiákert hozott. A második emeletre alig tudtam felmenni. Meglátott valaki a pesti vonaton Tiborral, mindent el kellett mondanom apámnak. Követeli, azonnal menj feleségül Tiborhoz, s ősszel iratkozz be a bölcsészetre. Nem akar többet látni. Szememből a könny, mellemből a tej megeredt, s elfolyt hasztalanul, mint az életem.

Soha többé nem lehetett gyermekem.

Vigyázzatok! Mondd meg mindenkinek, kiáltsd mindenkinek: Vigyázzatok! Szép szabadságotokat, önkéntes fegyelemmel őrizzétek. Ne csúnyuljon szabadossággá!

A szerelmeskedés szennyes öröm.

A kíváncsiság, nyugtalanság, szánalom, ajándékozási vágy – nem szerelem! A szerelem egyszeri és szent Titok. Lényege a Szeretet. Ha Ő vezet, előbb-utóbb rátalálsz arra, aki keres…

Én 22 évvel ezelőtt Alcsuton ismertem föl, és pár hét múlva Máriaremetén bíztam rá magam teljesen, s kijelölt társam szinte azonnal megtalált. Igen, ő, aki nálatok is mindig mellettem állt, a kétméteres, őszülő, kicsit már kopaszodó, enyhén pocakosodó János – a Pásztor tizenhét éve apám vigyázó, szigorú szeretetével vesz körül, olyan jó hozzám, s pontosan annyi idős, mint a fiam lenne, ha élne…

Furcsa rend van a világban, kedveseim.

Vezető nélkül eltévedünk, bujdosunk, bizony el is veszhetünk.

Szeretettel ölel mindnyájatokat, ha nem is anyátok, de bizonyosan iskolatársatok, ezen a szép ugye-ugye lassan hajnalodó fényű Földön.”

Szólj hozzá Te is!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Switch to our mobile site