Kis halottak

Kis halottak

2012. április 05. csütörtök, 15:24 | Írta: Zsu


Menj el egy temetőbe, készíts kis kereszteket, és szúrd le a földbe! Előtte adj nekik nevet!

Hallja újra magában a pap hangját, a mondatokat, amelyeket hamarosan tettekre vált. Vezeklésként meg kell csinálnia.

Igen, meg kell, mert évek óta cipeli a gyerekeket, akiket nem engedett megszületni.

Az elsőnél fiatal volt, talán húsz lehetett, amikor megismerkedett egy nála több mint tíz évvel idősebb férfival. Elvált ember volt, két gyerekkel a háta mögött. Beleszeretett a gyerekeire vigyázó fiatal nőbe, aki feleségének barátnője volt. Vagy az őbelé. A házasságának, sőt a kapcsolatának a fiatal nővel is vége volt, amikor ő, Gabi a színre lépett. Egy kiállításmegnyitón észrevette Gabit. Ez lesz az igazi, gondolta a férfi, és egy közös ismerősük által üzent, szeretné megismerni a hosszú vörös hajú fiatal lányt. Gabinak gyanús volt, miért kell ebbe az egész históriába belevonni az ismerőst, de ám legyen. Akkor már hónapok óta egyedül volt, a fiú, gyerekkori szerelme, elhagyta.

Találkozásuk, talán a harmadik alkalommal szeretkezésbe torkollott. Egyből megfogant. Ma is emlékszik arra a riadalomra, amikor mindez kiderült. A férfi nem szólt semmit, ő pedig döntött. A kórházban épp egy kísérletet végeztek, lehet-e abortálni babákat tablettával. Kérdezték, akarja-e így megszakítani a terhességét. Persze, vágta rá. Mindegy hogyan, csak nem születhet meg a bébi. Nincs hová mennie, nincs miből eltartania, és a férfi, a gyereke apja sem vállalta igazából.

A kapcsolatnak egy év múlva vége lett, ő pedig sokáig nem gondolt erre az egészre. Ha eszébe is jutott, szükséges balesetnek gondolta.

Néhány év múlva megházasodott, a házasságából egy ikerpár született. Kislányok, csodálatosak, akiknek testvért szeretett volna. Férje, Dániel akkoriban már sokat dolgozott vidéken, Gabi egyre többet volt egyedül a kicsikkel. Mégis, testvér kell, határozta el. Hamarosan állapotos lett, mindenki örült, bár megbeszélték, hogy amíg a három hónapot nem tölti be, addig nem mondják el senkinek. Dani beavatta a nagyszülőket is a titokba. Ő egyre rosszabbul érezte magát, félni kezdett. Mi lesz a három kicsivel, ha az egyiknek baja lesz, hogy fogja orvoshoz vinni? Esténként, ha sírni kezdenek, hová fog rohanni, melyik kiságyhoz? Szorongott, egyre többször fájt a hasa. Egy barátnője megmasszírozta, ő pedig nem szólt, hogy állapotos, csak hagyta, hogy a hasát is. Nem gondolt semmi rosszra, csak jólesett az érintés. Másnap vérezni kezdett. Ez mitől lehet, ámult el, de a masszázzsal csak harmadnap hozta kapcsolatba, amikor már ömlött belőle a vér. Nem volt még négyhónapos, amikor elvesztette magzatát. Üvöltött a fürdőszobában, ne, csak azt ne!

Két év múlva beleszeretett Dani egyik barátjába, aki épp ellentéte volt a férjének, halk, csendes fiú. Megállíthatatlanul, hatalmas erővel tört rá a szenvedély, már nem akarta Danit, csak azt a másikat. Hosszú ideig nem értek egymáshoz Andrással, nem is árulták el a másiknak érzéseiket. Csupán beszélgettek, együtt csináltak dolgokat. András mindig ott volt, ha szomorkodott, figyelmesen hallgatta, ha valami abszurd dolog jutott eszébe, nem nevette ki. Aztán egyszer egy szállodai szobában megtörtént. Gabit bűntudat gyötörte, András, akinek szintén két gyermeke volt és felesége, nyugtatta, nem olyan nagy dolog, mással is megtörtént már.

Egyik nap lementek András balatoni nyaralójába. Az úton és odalenn is önfeledten bolondoztak. Aztán beléptek a kora tavaszian hűvös szobába. Nem szóltak semmit, csak némán vetkőzni kezdtek. Ott fogant meg a kisfiuk, akit szintén nem engedett megszületni.

Az orvos, akit kétségbeesésében felkeresett, arra biztatta, szülje meg, mintha a férjéé lenne. Elkezdte nézni a kisbabákat az utcán, mindegyik nagyon hasonlított az apukájára. Nem, ez nem jó megoldás. Bátorságot gyűjtött, és elmondta Daninak, aki felállt a számítógép mellől, és pofon vágta. Sírtak, dühöngtek, kiabáltak. „Hadd szüljem meg, kiabálta, biztosan megszeretnéd.” „Hogyan képzeled?! Más gyerekét neveljem fel?! Mindent, csak azt nem.” Három napig vívódtak, aztán Gabi a terhességmegszakítás mellett döntött. Mire pénteken a kórházba ért, nem fogadták már. Ezt akár isteni jelnek is tarthatta volna, de akkor még nem volt nyitott Jézus számára. Hétfő reggel visszament. Férje mellette volt, míg Gabi tétovázott. „Jó, megtarthatod, csak a terhesség alatt biztosan bántani foglak.” „Bántani?” Ez mit jelenthet, morfondírozott Gabi, és utolsónak – mégis felfeküdt a műtőasztalra.

Semmire nem emlékszik, csak a kibírhatatlanul tátongó üresség maradt meg, amit András néhány nappal későbbi üvöltése sem tudott áttörni: „Gyilkos vagy!” „Te sem mondtad, hogy tartsuk meg, miért nem álltál ki mellettem, miért nem mondtad meg a feleségednek?!” Üvöltött ő is. „Együtt kellett volna maradnunk”, mondta később András, és ez a mondat évekkel később is eszébe jutott, amikor kiszámolta, mennyi idős lenne most a fiuk. Most lenne nyolc, most meg tíz, jutott eszébe. És az első? Ő húsz is elmúlt volna már. És a második? Tizenkettő, ha jól számolom.

Úristen, Jézus Krisztus, hogyan lehet, hogy ezt mind megbocsájtod, hogy ezt mind elbírod? Mennyi bűn, mennyi félelem, paráznaság, házasságtörés, átvágás, bizalmatlanság! Ezt mind cipeled helyettem, helyettünk, gondolta Gabi, miközben az apró kereszteket készítette a fűben egyik reggel.

Hogyan menjen be a temetőbe, mit mond majd, ha megkérdezik, mit csinál? Aztán felemelte a fejét, betette az apró kereszteket egy táskába, kis kapát is tett mellé, és vizet, hátha kemény a föld, és arra gondolt, elmondja az igazat, ha valaki kíváncsi lesz. Az egyik részen talált egy elhagyatott sírt, aminek csak a kerete volt meg. Beleszúrta az elsőt, Tamás, mondta ki az első nevet, ami eszébe jutott. Aha, kisfiú. Jázmin, jött a második név is, a kislányé, aki férjétől született volna. Kristóf, jutott eszébe a harmadik, és zokogni kezdett. „Adj erőt, Uram, hogy mindezt viselni tudjam, hogy ne őrüljek meg!” Aztán reménykedni kezdett, hogy a picik a mennyországban vannak, hiszen ők bűntelenek – csak ő, csak ő…

Másnap reggel megkönnyebbülten ébredt. A kicsikre gondolt, ott, a temetőben. Most már neki is vannak hallottai. S a pap tanácsára… megértette, hogy a vezeklésre nem az Istennek van szüksége, aki még ilyen iszonyú tettek után is szereti, hanem neki. Virágot fog vinni a sírjukra, árvácskát, kéket, pirosat és sárgát, határozta el. Felöltözött, és kilépett a ragyogó napsütésbe.

(Forrás: www.talita.hu)

Szólj hozzá Te is!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Switch to our mobile site